Visszatérő

Krisztina álma(i)

... visszatérő álmom, hogy a farkasok megesznek, és mindig érdekelt, főleg akkor, mikor egész éjjel menekültem és másnap fáradtan ébredtem, hogy mégis miért álmodom ezt. Hát ez most már nem igazán érdekel. :-) Kitapasztaltam, hogy mikor álmodok ilyesmit, és azóta nem okoz gondot kicselezni a farkasokat... szerencsére. Aztán, mikor már kezelhetővé vált a farkas szitu, jöttek a legváltozatosabb erőszakos, betörős, késelős, fejbelövős, űrlényes álmok; egy dolog közös, nekem mindig menekülni kell... aztán vagy meghalok vagy nem. A különbség az a farkasossal szemben, hogy sokszor felülmúlok egy egy éjszakás véres krimit, és mindez velem történik, na, de sebaj... eljött megint az idő, hogy már nem féltem magam annyira, és az álom második felére én csinálom ki a többieket... mit mondjak, azért ez sem megkönnyebbülés... az egész napos munka és megmérettetések után este az életemért küzdök... ez több mint "fantasztikus" és sokszor érzem, hogy nem tudok rendesen pihenni. De elkanyarodtam a témától, mert a mai álmom az, ami igazán nyugtalanít, csak gondoltam, leírom a fejlődésének történetét, mert azt hiszem, kell, hogy köze legyen az előzőekhez. Elviselem azt, ha egy éjszaka alatt körbe kell futnom egy erdőt, hogy aztán széttépjenek a farkasok vagy azt, hogy az otthonomban fejbe lőjenek kétszer, aztán még hasba szúrjanak, mert még mindig élek, de ha van valami, amit biztos nem tudok feldolgozni, és nem is vagyok hajlandó több ilyen álomra!, az az, hogy a családomnak valami baja lesz. Talán értelmetlen írnom, mert jól tudom, hogy a félelmeimhez van köze annak, amit álmodok, nem tudom, tudok-e olyasmit kapni, ami után megnyugszom. Az talán az lenne, hogy ők sose haljanak meg. Nekik nincs semmi bajuk a való életben: édesanyámnak, édesapámnak és az öcsémnek, ők a világ legjobb emberei... és folyamatosan azt álmodom, újabb filmbe illő brutális álmok, hogy egy közös kiránduláson vagy alkalommal, amikor mindannyian együtt vagyunk, történik valami. Vicces, amúgy múlt héten a World Trade Centerben voltunk, amikor összeomlott, és nem is meglepő, de én túléltem... én mindig túlélem, és nem is félek magam miatt, tudom, hogy túlélem. Őértük aggódok, nekik általában lesz bajuk... és utána könnyes búcsúzkodás, mert persze mindig van idő még beszélni. Ma is ez történt, ma egy repülőgép-szerencsétlenséget sikerült túlélnem, és az egyetlen dolog, ami vigasztal, hogy az egyetemem épületére esett a gép :-) Anya jól volt, a testvérem már kevésbé, és nem szeretném leírni, hogy apával mik történtek, mert akkor biztos nem tudok visszaaludni. Tudom, hogy ez olyan, hogy elmúlás, meg a gyerekek tovább élnek, mint a szüleik és nyilván persze... de nem kell, hogy minden éjjel emlékeztetőt kapjak erről a fájdalomról. Mit tehetnék? Szeretném, ha azt mondaná, az álmaimnak nincs közük a valósághoz, és megnyugszom!
Az irományom a vezetéknevem közzé tétele nélkül megoszthatja.
Köszönöm a segítséget, jó, hogy van ez a blog.

Összetett álom-rendszer, amely azért meglehetősen egy irányba mutat. A közös nevező a veszteség, illetve a veszteségtől való félelem.
A farkasok népe nagyon szabad nép, álombéli tagjai vadul, keményen tanítanak valamire. Mire? Ha a farkasok megesznek, bennük szabaddá válok. Krisztina mintha ettől a szabadságtól menekülne "éjt nappallá téve" (közben meg attól is tartva, hogy a nappal éjjé válik: "szeretném, ha azt mondaná, az álmaimnak nincs közük a valósághoz"), míg csak nem sikerül kicseleznie a szabadság követeit. Kulcs lehet ez: "az életemért küzdök". Hogyan? - meneküléssel. Már össze is foglalhatjuk, mi elől menekül:
1. A szabadság elől
2. A veszteség elől
Ez azt is jelenti, hogy a szabadság és a veszteség összekapcsolódik; más megfogalmazásban: a szabadság ára valamilyen veszteség. De erről majd később.
És hogyhogy az életemért küzdök? Úgy, hogy életszakasz-váltás idején kap "minden éjjel emlékeztetőt" kap a változás fájdalmáról. Ez a folyamat nem csak sima figyelmeztetés, hanem kitartó és sürgető figyelmeztetés, hogy vágjon bele ebbe a fájdalomba, pontosabban abba az útba, amely - sajnos, nem sajnos - ezzel a fájdalommal (is) jár.
A farkasok fog-vicsorítva mondják: hagyd el a családi kötelékeket, és éld most már a saját életedet - válj szabaddá a magad - és majd kinek? a - számára!
Ez tényleg félelmetes. Elhagyni a családot, mikor pedig "ők a világ legjobb emberei". "Mindannyian együtt vagyunk, történik valami" - mindig valami rossz, de azért nem végzetes, mert búcsúzni mégis mindig van idő! "Utána könnyes búcsúzkodás" - tehát búcsúzni kell. Elválás. Ez a veszteség. Azért félelmetes és szorongással teli ez az egész, mert ha meghallom és megértem a farkasok szavát, és követem őket, akkor mi történik a családommal?! - el fogom veszíteni őket! Mi történik akkor velük - kiváltképp apával? Ha én elveszítem őket, akkor ők elvesznek, olyan elveszettek lesznek - és azt én nagyon nem szeretném, akkor inkább el sem indulok...
Úgy tűnik nagyon erős Krisztina családi köteléke, különösen apával, hiszen az elválást ő sínyli meg leginkább az álmokban.
Egy rendszer felbomlásának szükségszerű szakaszához ért az élet Krisztinában - a régi családi kapcsolatrendszernek meg kell változnia (persze azért, hogy valami új létrejöhessen, illetve kibontakozhasson!). Ez ijesztő, küzd is ellene rendesen, csakhogy az álmok nem tágítanak!
Az egyetem épületére eső gép - az egyetem a hétköznapi valóságban a zsilip gyermekkor és  felnőttkor között. Még tanulok, de ha befejezem, akkor visszavonhatatlanul kezdődik az önálló, a 'pirosbetűs' élet. Az addigi családból végképp ki kell kerülni, ha saját életet akarok kezdeni, folytatni - egyáltalán megtalálni: ki is vagyok én?. Ebben az álomban ezt az átkötő szakaszt "sikerült" lerombolnia, még nevető arcocskát is rajzolt, juhéjj, nincs egyetem, nincs végzés, nincs felnőttkor, maradhatok a családban... Krisztina, nincs mese, meg kell találnia a saját szabadságát, erre figyelmeztetik az álmai, amelyeknek - nyugodjon meg - "nincs közük a valósághoz", a hétköznapi, fizikai valósághoz legalábbis tényleg nincs. A szülei, az öccse - különösen apa, akihez, úgy tűnik a legjobban kötődik - "túl fogják élni", ha leválik a családról! Ugyanakkor az álmai által - nem is sugallt, hanem már-már - ordító üzenet ez: elérkezett az idő, állj a saját lábadra, hagyd el apádat és anyádat...
Lehet, hogy ez fenyegető, de azzal, hogy velük marad, nem teheti őket örök-életűvé, viszont elveszítheti a saját életét - "én mindig túlélem... nem is félek magam miatt... Őértük aggódok... ők sose haljanak meg...". Nem mentheti meg őket azzal, ha nem áll a saját lábára. Itt akadt el, úgy tűnik, fel akarja áldozni magát a családért. Ezt a családja egészen biztosan nem várja, ha pedig mégis, annál inkább és annál gyorsabban meg kell keresnie a saját útját!!!
Jó ez a WTC is. Iker-Torony volt a neve. Tehát egészen közeli kapcsolat összeomlását jeleníti meg az álmában - olyan közeli a kapcsolat a családjával, ami igazából csak ikrek között lehetséges.
Ráadásul: Trade - kereskedelmi. A szabadságnak ára van: a félelmek, az átmeneti elbizonytalanodás, a kockázatok vállalása, a gyermeki szerep elhagyása (a szabadság farkasai megeszik a családban kötött énrészeimet, a gyermekségemet), a felnőtté válás, satöbbi. De ha nem találja meg, nem vívja ki, nem néz szembe a félelmeivel, amelyek mögött ott az önállóság, és nem megy át érte rajtuk, na, az az igazi veszteség! Talán erőt ad, ha tudatosítja: a farkasok befogadják és segítik, akár Mauglit, aki épp a farkasok között érett szabad felnőtté, és vált félelmeivel - Kával, a Majomkirállyal, Shirkánnal - megküzdve alkalmassá a saját életre, a saját, önállóan választott kapcsolatra! Ez is kulcsszó: választott! Igazi választás csak szabadságból lehetséges!


Krisztina, csak bátorítani tudom: ne azzal foglalkozzék, mi lesz a családjával, ha elindul a saját útján, hanem azzal, hogy mi is a saját útja! Ne arra összpontosítson, hogy mit veszthet, hanem figyelje, mi mindent nyerhet azzal, ha elindul! A megújulás van az út végén, ami egyben egy új út eleje...
"...AKI MEG AKARJA TARTANI AZ Ő ÉLETÉT, ELVESZÍTI AZT; AKI PEDIG ELVESZÍTI AZ Ő ÉLETÉT..., MEGTALÁLJA AZT..."
Máté evangéliumának talányos tanítása így is értelmezhető: aki meg akarja tartani a jelenlegi életét, elveszti a jelenlegit is meg a jövendőt is, aki pedig hagyja elveszíteni a jelenlegi életét, az megtalálja a jövőbelit (és - utólag majd - a jelenlegit is)!

Nagyon jó álmok, nagyon tanulságosak, nagyon segítők, nagyon biztosan mutatják az irányt; szüleit, testvérét pedig ne féltse - ne keverje össze az ő életüket a maga álmaival! Erősek ők is - ha bajuk adódik, meg tudják oldani (nem is volna jó, ha valaki más, pl. maga oldaná meg a nehézségeiket őhelyettük!!!).
Ha bajos elindulnia, segíthet egy családállítás egy jó szakember vezetésével vagy egy beszélgetés valakivel, aki nagyon tud figyelni, de ne késlekedjen tovább, induljon!
Köszönjük, hogy megosztotta az álmait, szép történetét. És persze jó utat!

< < < < < < < < <

Hamuba sült pogácsa:
Petőfi a Szabadságnak azt a szakaszát írta meg a Farkasok dalában, amely még az elszakadás fájdalmát hordozza csak - az "átlőve oldalunk" a kezdetek jellemzője, és követi majd az az öröm és derű, amely a szabadsággal való otthonosság kialakulása után talál az ember gyerekére, amikor a félelem-fájdalom kettősét felváltja a lehetőségek, 'a süvöltő zivatar' után kitisztuló láthatár békéje és nyugalma... Viszont a témát remek összehasonlításban tárgyalja a Kutyák dalával, amely meg a családban ragadás metaforája lehet most a számunkra. Ferenczy pedig jó kontrasztosra egybegyúrja itt a kettőt - mintha még majd csak ez után válna szét a két út: maradni vagy elindulni - akárcsak Krisztina álmaiban...
(A vers-szöveg a képernyő alatt kicsomagolható, és olvasható)

Élők sorából...

Dóra álma


A tenger felől közelítünk egy parti kisváros felé az osztálytársaimmal, barátnőimmel. Annak a tengerparti kis városnak valamilyen rossz, gonosz ura van, és az a rendelkezése, hogy a szüleinknek meg kell halniuk.
És a szüleink meg csak állnak sorban a városka utcáin, és csöndben, megadóan várják, hogy ők kerüljenek sorra.
Nagyon rossz ezt látni.

Édesanyja küldte be ezt "mesét" Dóra engedélyével, aki nemrégiben mondta el gyermekkorában éveken át és gyakran visszatérő álmát. Dóra édesanyja jól meglátta az összefüggést az Augusztusi síelés álommal (előző bejegyzés), ez is indította arra, hogy közzétegye az álmot.
A síelő ott azt érzékeli, hogy szülei már nem érik őt utol, ők már nem érnek el az adott helyig, ebben az álomban pedig Dóra (és kortársai) azt érzékeli(k), hogy szüleik előttük távoznak az élők sorából.
Valóban sorban állnak ebben a tényleg meseszerű álomban. A hasonló népmesékben a várost egy gonosz sárkány uralja, aki általában - szűz - leányokat kér, pontosabban követel a folyvást gyászoló várostól.
Esetünkben viszont a szülőket emészti el egy gonosz úr - nyilvánvalóan maga a Halál. Ezért nem is hangzik el, hogy gyilkosságokról lenne szó. Lenyűgöző, ahogy az álom letisztít mindenfajta cselekvést, a szülőket kizárólag a sorukra váró emberekként ábrázolja, gyakorlatilag csak a puszta valóságot, a legközvetlenebb kapcsolatot mutatja élet és halál között.
Az álomban a halál, az elmúlás tényével szembesülő gyermek szorongása jelenik meg egyfelől szülei várható, de pontosan meg nem mondható időpontban történő távozásával kapcsolatban.
Másfelől, közvetve, csírájában, még kibontatlanul ugyan, de ott van már ebben a szorongásban a saját halál félelme is, hiszen a gyermekből-szülő összefüggés ebben a korban már nyilvánvaló tudás a gyermekek számára, amint az apás-anyás, házasságosdi szerepjátékaikból is kiderül.
Mi még a nemlétezés elfelejtett partjaival a hátunk mögött és a születés, a szabadság végtelen tere és ideje tenger ("tenger sok időnk van még addig...") felől közelítünk a falak korlátai által keretezett és létező város felé, ami innen nézve még a túlsó part, de előbb-utóbb nyilván mi is kikötünk, és várunk majd mi is a sor(s)unkra, ahogy őseink teszik most az utcákon állva.
Szokásos emléke-élménye akár már a harmincasoknak, korai negyveneseknek is a ráismerés, hogy gyermekként maguk is milyen végtelenül öregnek látták azt a korosztályt, aminek most már ők is tagjai. A valahai gyermek szemével látjuk magunkat olyan öregnek magunkat olyan életkorban, ami ténylegesen még messze van az öregség időszakától.
Ekkortájt azonban már kezdjük felismerni magunkban az érlelődő halált, kezdünk várni mi is a sorunkra, mint a Dóra-gyermekek.
Érdemes megfontolni magunkban, hogy miközben mi adunk életet a gyermekeinknek, az ő szemükben mi már a halál fiai vagyunk, bennünk látják meg a halált, és rajtunk keresztül kerülnek kapcsolatba vele.
Kahlil Gibran Prófétája innen nézve sem véletlenül mondja: Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek...
A művelődéstörténet nagy folyamában a Rák csillagmitológiai egysége hordozza ezt a tudást: a fiait saját vérével tápláló pelikán (-szülő) jelképe egyértelműen közli: ha megszülted a gyermekedet, véreddel táplálod őt, s miközben te így fogysz, ő úgy gyarapodik. A te életed napja leáldozóban, az övé felemelkedőben.
Az e folyamattal való gyermeki szembesülés és e folyamat elfogadása, integrációja a gyermek számára a halálba való beavat(ód)ás.
Dóra álma ilyen beavatás-álom, amely számunkra, szülők - valahai és mindenkori gyermekek - számára is sok tanulsággal szolgál.

- - - - - - - - -     - - - - - -    - - - - - - - - -

• Egyetlen álom-elemzésről sem mondhatjuk, hogy teljes. Ha gondolatod, kérdésed van, írd meg. Együtt nyitogatjuk az álmot.
• Saját álmodat is itt, a megjegyzéseknél írd meg, ha azt szeretnéd, hogy fűzzek hozzá pár értelmező mondatot. Lehet, hogy nem szeretnél személyesen megjelenni a megjegyzések között. Ez esetben küldj személyes üzenetet (a lapon, jobb oldalt fent találsz ilyen felületet), álmodat névtelenül, csak neved kezdőbetűivel fogom közzétenni; vagy ahogy rendelkezel.

Augusztusi síelés

F.S.M. álma:

Augusztus van, mégis síelek. Nekiindulok, mögöttem a családtagjaim. Széles pálya, középen egy szürke csík, azon nincsen hó, de jól siklik rajta a léc. Élvezem a sebességet, mikor észreveszem, hogy ez egy síugró-rámpa, ha ellódulok róla, túl magasra röppenek, annyira nem tudok síelni, biztos összetöröm magam. Fékezek, ahogy csak tudok. Épp a végén meg tudok állni, elvesztem az egyensúlyom, eldőlök, és a rámpa széléről oldalt lepottyanok a hóra. De ez nem fáj, inkább vicces. Onnantól széles szlalomban síelek lefelé, nagyon jó. Lejutok a középső állomásig, itt balra kanyarodik az út, be is szűkül, és kissé felfelé emelkedik. Rá kell segítenem, hogy a következő lejtőig eljussak.
A második szakasz szűkebb, épp, hogy lehet rajta szlalomozni. Már nem nyílt a tér kétfelé, ez valójában egy kicsit szélesebb ösvény, kétoldalt sűrű erdő. Közben a hó egyre kásásabbá válik. Eszembe jut, hogy szólnom kéne a családtagjaimnak, a középső állomásról inkább ne jöjjenek tovább, hanem libegjenek vissza a tetőre.
De én már megyek tovább. Kifejezetten nedves a hó. Előttem egy anya a lányával síel. Lassan közelítek hozzájuk. Gondolkodom, hogyan kerüljem ki őket. Megelőzöm őket, ők talán bocsánatot kérnek az ügyetlenkedésükért, ami máskülönben szóra sem érdemes. Innentől egyre vizesebb a pálya, az alja gyakorlatilag tiszta víz, szinte vízisíelek. Érdekes, hogy mégis egyre jobban élvezem, egyre magabiztosabbak a mozdulataim, szemben az indulás bizonytalanságával. Inkább csak annyi, hogy nem tudok kibontakozni a szűk hely és a magas víz miatt.
Leérek a pálya aljára, ott egy épület mellett bekerített terület van, sok magasfeszültségű vezeték indul innen a földből meredeken fölfele. Látok itt síelőket, mégis azt hiszem, hogy az alja még lejjebb van, kissé túlcsúszok, mikor látom, hogy mégis az volt a végállomás.
Visszalépdelek nehézkesen az alapállomás épülete felé.
Itt belém vág a gondolat egy kevés bűntudattal, furcsa érzéssel fűszerezetten: hogy fognak tudni itt lejönni a szüleim; és látom a meredek pályát, de főleg a vizes második szakaszt, amiben nagyon nehéz síelni. Az jut eszembe, hogy ezt már hogy tudhatom egyáltalán elmondani nekik.
Túlzottan eljöttem tőlük, nem törődtem velük, hogy ők bírják-e az iramot, a pályát egyáltalán.

Kedves FSM, ez a sípálya életpálya. Valóban augusztus van, de az álomban téli esemény zajlik. Leleveleztük, hogy december végi születésű vagy, vagyis életed pályája ténylegesen télen indult. Nem havon, ez még egy más közeg, ugyan tél van, de ez még hómentes, talán a szülőcsatorna. Nagy lendülettel kezdtél, de valamitől megijedtél, befékeztél, nem bíztál magadban. Itt a születés pillanata, mikor kipottyansz a hóra. A megtorpanásoddal együtt jól indul az egész, noha a "biztos összetöröm magam" kifejezés megélt halálfélelemre utal.
Ahogy előre haladsz, egyre szűkül a pályád. Ez természetes jelenség is lehet: az ember lehetőségei ténylegesen is beszűkülnek, ahogy idősödik. Egy kisgyermek még - elvileg - bármi lehet, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, de egy ponton már csak néhány valami, végül már csak éppen az, amivé válik, vált. Persze lehet az is, hogy ez a szakasz a Te szempontodból egyéni jelentéstartalmat (is) hordoz.
 
A másik az erdő -
"Az emberélet útjának felén
    egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
    mivel az igaz útat nem lelém.
[Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
    s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon]..." (Dante, Isteni színjáték)

Életközépi helyzet, nehéz terep, lucskos talaj, kevés lehetőség.
Egy nő és egy kislány lassítja a mozgásodat, anya és lánya. Ezek lehetnek női énrészeid, lehet a saját családod is, én nem tudom, de Te talán már igen.

Végül eléred a végállomást. Ez azonban nem a Te végállomásod, elsőre még túl is futsz rajta, vezet még tovább az utad, ez most inkább egy megtorpanás.
Az álom vége adja az álom kulcsát. Szüleidet hátrahagytad, félelem, bűntudat érzése kerít hatalmába: túlzottan elhagytad, megelőzted őket, eljutnak-e még ők is idáig, hogyan fogod tudni értesíteni őket, hogy tudnak ezen a nehéz pályán utánad jönni?
Az álom azzal szembesít, hogy nem fognak utolérni. A fiatalabb nemzedékek megelőzik őseiket. Van átfedés, van közös idő, de a fiatalok mindig előbbre járnak, és ez így van rendjén. Úgy tűnik, valami hatásra most szembesültél szüleid korával, avval, hogy te - minden bizonnyal - tovább fogsz élni, mint ők.
Ez nagyon természetes és nyilvánvaló gondolat és tény, mégis, mikor az ember szembesül vele, mikor pőre érzelmekkel megéli mindezt, az megrázó lehet.
Te az egyre nehezebb pályán mégis egyre magabiztosabban haladsz, még élvezetet is találsz az előrejutásban, de egy ponton észre kell majd venned, szüleid már nincsenek veled, és nem is lesznek.
Ez e felismerés egy magas feszültségű pont, itt kicsit időznöd kell (majd), mielőtt továbblendülsz addig a pontig, ahonnan már Te nem mész tovább. De erről a szakaszról az álom most nem beszél.

- - - - - - - - -     - - - - - -    - - - - - - - - -

• Egyetlen álom-elemzésről sem mondhatjuk, hogy teljes. Ha gondolatod, kérdésed van, írd meg. Együtt nyitogatjuk az álmot.
• Saját álmodat is itt, a megjegyzéseknél írd meg, ha azt szeretnéd, hogy fűzzek hozzá pár értelmező mondatot. Lehet, hogy nem szeretnél személyesen megjelenni a megjegyzések között. Ez esetben küldj személyes üzenetet (a lapon, jobb oldalt fent találsz ilyen felületet), álmodat névtelenül, csak neved kezdőbetűivel fogom közzétenni; vagy ahogy rendelkezel.

Két bor

Z.R. álma

Valamilyen borünnep vagy fesztivál. Két kis borház között kell választanom, hogy melyiknél vegyek bort, ehhez a bodegához menjek vagy ahhoz.
Ez a választási lehetőség teljesen kicsinál, szorongani kezdek, nem tudom, mit tegyek, szinte pánikba kerülök, erre is ébredek. Érthetetlen, miért volt ez ilyen rossz álom.

A választás végzetes következményétől való félelem jelenik meg ebben az álomban. Élet-halál kérdéssé válik a választás. Elvileg érdektelennek is nyilváníthatnánk, ha a kísérő érzelmek nem lennének olyan erőteljesek.
Egy valahai választás újra való megélése az álom lényege. Valaha történt egy választás, ami érthetetlen, indokolhatatlan, ahogy igazából nehéz volna értelmesen választani két borház között is.
Két egyenrangú lehetőség közül az egyik kiesik, ha a másikat választom.
Akár magzati ikres helyzetre is utalhat. Annak a ténynek az igen korai megtapasztalása, hogy a választás nem rajtam múlik, a választás igazából érthetetlen, és bár én vagyok az életben maradt testvér, világos, hogy a döntés érthetetlen voltának megfelelően én is lehettem volna a halálra kiszemelt.
Nem tudni, mi alapján történik a választás, de a választás messzemenő következményekkel jár, én is lehettem volna az áldozat, és áldozatot követelhet a választásom. Ezért ilyen nehéz dönteni, ezért vált ki a helyzet ilyen heves - részben halálfélelmes - érzelmeket, miközben maga az életkép ezeknek az indulatoknak, félelmeknek a megjelenésére semmiképpen nem ad magyarázatot.

Érdekes volna tudni, mi hozta elő Belőled ezeket az érzéseket, mitől időszerű most a számodra a választás, az ikres helyzet (szorongása).

- - - - - - - - -     - - - - - -    - - - - - - - - -

• Egyetlen álom-elemzésről sem mondhatjuk, hogy teljes. Ha gondolatod, kérdésed van, írd meg. Együtt nyitogatjuk az álmot.
• Saját álmodat is itt, a megjegyzéseknél írd meg, ha azt szeretnéd, hogy fűzzek hozzá pár értelmező mondatot. Lehet, hogy nem szeretnél személyesen megjelenni a megjegyzések között. Ez esetben küldj személyes üzenetet (a lapon, jobb oldalt fent találsz ilyen felületet), álmodat névtelenül, csak neved kezdőbetűivel fogom közzétenni; vagy ahogy rendelkezel.