Augusztus van, mégis síelek. Nekiindulok, mögöttem a családtagjaim. Széles pálya, középen egy szürke csík, azon nincsen hó, de jól siklik rajta a léc. Élvezem a sebességet, mikor észreveszem, hogy ez egy síugró-rámpa, ha ellódulok róla, túl magasra röppenek, annyira nem tudok síelni, biztos összetöröm magam. Fékezek, ahogy csak tudok. Épp a végén meg tudok állni, elvesztem az egyensúlyom, eldőlök, és a rámpa széléről oldalt lepottyanok a hóra. De ez nem fáj, inkább vicces. Onnantól széles szlalomban síelek lefelé, nagyon jó. Lejutok a középső állomásig, itt balra kanyarodik az út, be is szűkül, és kissé felfelé emelkedik. Rá kell segítenem, hogy a következő lejtőig eljussak.
A második szakasz szűkebb, épp, hogy lehet rajta szlalomozni. Már nem nyílt a tér kétfelé, ez valójában egy kicsit szélesebb ösvény, kétoldalt sűrű erdő. Közben a hó egyre kásásabbá válik. Eszembe jut, hogy szólnom kéne a családtagjaimnak, a középső állomásról inkább ne jöjjenek tovább, hanem libegjenek vissza a tetőre.
De én már megyek tovább. Kifejezetten nedves a hó. Előttem egy anya a lányával síel. Lassan közelítek hozzájuk. Gondolkodom, hogyan kerüljem ki őket. Megelőzöm őket, ők talán bocsánatot kérnek az ügyetlenkedésükért, ami máskülönben szóra sem érdemes. Innentől egyre vizesebb a pálya, az alja gyakorlatilag tiszta víz, szinte vízisíelek. Érdekes, hogy mégis egyre jobban élvezem, egyre magabiztosabbak a mozdulataim, szemben az indulás bizonytalanságával. Inkább csak annyi, hogy nem tudok kibontakozni a szűk hely és a magas víz miatt.
Leérek a pálya aljára, ott egy épület mellett bekerített terület van, sok magasfeszültségű vezeték indul innen a földből meredeken fölfele. Látok itt síelőket, mégis azt hiszem, hogy az alja még lejjebb van, kissé túlcsúszok, mikor látom, hogy mégis az volt a végállomás.
Visszalépdelek nehézkesen az alapállomás épülete felé.
Itt belém vág a gondolat egy kevés bűntudattal, furcsa érzéssel fűszerezetten: hogy fognak tudni itt lejönni a szüleim; és látom a meredek pályát, de főleg a vizes második szakaszt, amiben nagyon nehéz síelni. Az jut eszembe, hogy ezt már hogy tudhatom egyáltalán elmondani nekik.
Túlzottan eljöttem tőlük, nem törődtem velük, hogy ők bírják-e az iramot, a pályát egyáltalán.
Ahogy előre haladsz, egyre szűkül a pályád. Ez természetes jelenség is lehet: az ember lehetőségei ténylegesen is beszűkülnek, ahogy idősödik. Egy kisgyermek még - elvileg - bármi lehet, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, de egy ponton már csak néhány valami, végül már csak éppen az, amivé válik, vált. Persze lehet az is, hogy ez a szakasz a Te szempontodból egyéni jelentéstartalmat (is) hordoz.
A másik az erdő -
"Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
[Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon]..." (Dante, Isteni színjáték)
Életközépi helyzet, nehéz terep, lucskos talaj, kevés lehetőség.
Egy nő és egy kislány lassítja a mozgásodat, anya és lánya. Ezek lehetnek női énrészeid, lehet a saját családod is, én nem tudom, de Te talán már igen.
Végül eléred a végállomást. Ez azonban nem a Te végállomásod, elsőre még túl is futsz rajta, vezet még tovább az utad, ez most inkább egy megtorpanás.
Az álom vége adja az álom kulcsát. Szüleidet hátrahagytad, félelem, bűntudat érzése kerít hatalmába: túlzottan elhagytad, megelőzted őket, eljutnak-e még ők is idáig, hogyan fogod tudni értesíteni őket, hogy tudnak ezen a nehéz pályán utánad jönni?
Az álom azzal szembesít, hogy nem fognak utolérni. A fiatalabb nemzedékek megelőzik őseiket. Van átfedés, van közös idő, de a fiatalok mindig előbbre járnak, és ez így van rendjén. Úgy tűnik, valami hatásra most szembesültél szüleid korával, avval, hogy te - minden bizonnyal - tovább fogsz élni, mint ők.
Ez nagyon természetes és nyilvánvaló gondolat és tény, mégis, mikor az ember szembesül vele, mikor pőre érzelmekkel megéli mindezt, az megrázó lehet.
Te az egyre nehezebb pályán mégis egyre magabiztosabban haladsz, még élvezetet is találsz az előrejutásban, de egy ponton észre kell majd venned, szüleid már nincsenek veled, és nem is lesznek.
Ez e felismerés egy magas feszültségű pont, itt kicsit időznöd kell (majd), mielőtt továbblendülsz addig a pontig, ahonnan már Te nem mész tovább. De erről a szakaszról az álom most nem beszél.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- Egyetlen álom-elemzésről sem mondhatjuk, hogy teljes. Ha gondolatod, kérdésed van, írd meg. Együtt nyitogatjuk az álmot.
- Saját álmodat is itt, a megjegyzéseknél írd meg, ha azt szeretnéd, hogy fűzzek hozzá pár értelmező mondatot. Lehet, hogy nem szeretnél személyesen megjelenni a megjegyzések között. Ez esetben küldj személyes üzenetet (a lapon, jobb oldalt fent találsz ilyen felületet), álmodat névtelenül, csak neved kezdőbetűivel fogom közzétenni; vagy ahogy rendelkezel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése